Kedves Olvasó közönségem!
Egy új formájában olvashattok most a külföldi utamról. Kipróbáljuk azt, hogy milyen, hogyha naponkénti bontásban írom meg a sztorit és nem a végén egyben zúdítok rátok 300 000 karaktert :)
Közben találkoztam Di Caprióval és vettem tőle ékezetet, szóval az is megérkezett!
No, tovább!
3. nap: Mnyelnyííík!
2015.10.01.
Nem állítottunk ébresztőt, pihi nap volt.
Kényelmesen keltünk, ettünk, egész kora délutánig chilleztünk. Nagymama egyszer csak betoppant egy tálca szendviccsel.
Ezt követően nekiültem beszámolót írni, képeket feltenni. Elég hosszan tartott, mert a billentyűzet cseh volt, mire átállítottuk angolra, akkor azon az Y-Z fordítva volt ahhhh... 3 óra volt megírni a múltkori posztot!
(De nem bántam, jól jött a pihi nap, baromi tartalmas volt Prága. A nagymama desszerttel is készült - tiramisu -, annyira jó volt, hogy még lefotózni is elfelejtettem, szóval csak a fele van meg.)
Ráérősen összeszedelőzködtünk és besétáltunk a városba. Megnéztük a kilátást - mondanom sem kell, páratlan volt.
Felmentünk a toronyba is, ahonnan csak még jobb lett a látkép. Körbefotóztam persze mindent. Kifelé jövet posztoltam a vendégkönyvbe is, megszámoltam a lépcsőket, meg minden, amit egy torony kíván. (124 volt a torony a pénztárig + még 56 a bejáratig).
Ezután bekukkantottunk a csontházba, ahol nem volt ott a portás, szóval belógtunk (végre valami hazai dolog). Hát sokkolódtam. Több százezer,(de szerintem millió is) EMBERI, valós, igazi csont, koponya, lábszár és egyéb alkatrészek, lapocka és karcsont volt itt (O.o)
Ijesztő volt ilyen közelségből és ilyen töményen látni és érezni a halált.
/Fel nem foghatom, kinek jut eszébe emberi testrészeket összegyűjteni és összerakni, mint egy legó házat./
Faludi Tanárnő úgy is mindenféle végtagokkal hadonászott a múltkori funkcionális anatómia órán, szóval most volt lehetőségem eredetiben megszemlélni egy-két humerust, radiust, ulnat, femurt, scapulát, az ízületi végeket. Pavlína úgy is gyógytornásznak tanul, tehát eltanulmányozgattuk ott a dolgokat. Jött az ebédidő. Vissza a kedvenc hambishoz. Megint csak sokkolódtam, hogy lehet ennyire jól csinálni valamit. Nálam azért elég nehéz ezt a hisztérikus állapotot elérni, főleg kajával, mert eléggé kritikus vagyok, enni meg imádok meg az ízeket is, de konkrétan kihívattam a szakácsot, hogy mutassa már meg azt a két szép, csoda kezét amivel ezt a mennyei étket csinálja.
Írtam nekik egy kis levelet is (kár, hogy ezt a pár nappal ezelőtt engem a Pesten Hallottam csoportban kritizáló páciens nem látta, aki rám olvasta, hogy milyen - figyelj!- EGOISTA vagyok és csak az a jó és minőségi, amit én csinálok, minden más szar és minden mást fikázok...)
Nos, nem annyira, csak van egy színvonal, ami alá nem megyek... Szoktam dicsérni, ha olyan a helyzet, és nem is aprózom el...
Kaja után átsétáltunk edzésre, ja, Kung-Fu-ztam (:D). Először a gyerekek edzését néztük meg, majd a felnőtt edzés jött és beállhattam. Emlékezett rám az összes kung-fus, akivel a MO-i versenyen megismerkedtem (tökre örültek :D) Nem volt egyszerű, bemelegítettünk, nyújtottunk sokat, semmit nem értettem, de teljesen követhető volt. Majd kisebb, egyszerűbb pozitúrák következtek, kis erősítés - guggolás-, aztán ugrások. Majd nagyobb formációk, ugrások. Kb. meg tudtam csinálni mindent, érdekes és jó volt. (:)) Hazaérve találkoztam végre a családdal ééééssss!!! Na mit csináltunk?!?!??!!?
ITTUNK!
(:D) Hoztak pizzát, kajáztunk, TV-ztünk, netezgettem.
Napközben elég sok cseh dolgot tanultam, a legfontosabbat és az életmentő kérdést este apukának elsütöttem. Bármelyik vészhelyzetben eredményesen alkalmazható:
"Htyela bih PIVO proszim!" - Kérek szépen egy sört!
Apuka elmosolyodott, feltépve a hűtőszekrényt és kb. így nézett ki:
Ettünk, ittunk, jó volt minden. Marhára tetszik nekik, ahogy próbálok nyögdécselni csehül, azt mondják, jól mondom a szavakat (bár ezt annó Jenny is megjegyezte...-Istenem, ez miért nem a gimi alatt jött ki....)
