16 éves koromban diákmunkát vállaltam a McDonald’s nevű intézményben.
Ebben a néhány sorban szeretném összefoglalni az egy éves pályafutásom alatti érdekfeszítő eseményeket. (:))
Alapvetően szerettem ott dolgozni, mindig volt valami történés, jó volt a társaság és rettentően összekovácsolta a brigádot a „buta fogyasztók” éttermünkben történő sűrű előfordulása.
Nem egyszer esett meg, hogy a tisztelt vendég Whopper menüt, grill csirkét vagy épp jég nélküli jegeskávét (?!) rendelt tőlünk. Mi rezzenéstelen arccal szolgáltuk ki vevőinket egzotikusabbnál egzotikusabb termékeinkkel, mint: palacsinta, sör és mi szem szájnak ingere.
Ám amikor elhangzott a rendelés:
„És milyen öntetet kérsz a fagyira?”
„Ezersziget.”
Azzal már igazán nem tudtunk zöld ágra vergődni.
Töretlen szorgalommal végzett munkánk során nem hagytuk ki a nem messze, épp mellettünk (pont egy repülő jégkockányira) levő KFC étterem dolgozóinak jégkockával való dobálását sem (természetesen ügyelve, hogy ne okozzunk személyi sérülést...:)). Amikor túl nagy volt náluk a vásárlók hada, tömegoszlatásba kezdünk. Izgalmas volt a pillanat, amikor a KFC vendég fülét súrolta valami vizes, hideg dolog és visszanézett, akkor sietős szalvétahajtogatásba kezdtünk (esetenként a sült krumplit is röppályára állítottuk). Előfordult olyan is, hogy vendég hiányában „háború” volt a konyhában (értsd: egyik konyhás túszul ejtette a másikat, majd a fogoly védelmére kelő mosogató egy diszkrét vízsugárral belocsolt a konyhába, amit valamelyik hamburgertálcával védtek ki odabent – na ekkor mentek át az emberek a KFC-be (x)). Az életemet már csak ama esemény színesítette jobban, mikor egyszer az este tízes zárásig voltam beosztva. Tudvalevő, hogy közel laktam a Mekihez (amely egy Tesco-ban volt), így bicóval jártam be. Tekintve, hogy korábban ráraboltak a hagyományos biciklitárolóban hagyott bicóm lámpáira, a főnökség megengedte, hogy a belső mekis raktárba állítsam a drótszamarat. Gondolva egyet, nem volt kedvem kitolni, így felpattanva rá kis körutazásba kezdtem a Tescoban éjjel paripám nyergében. Idilli hangulatomat már csak a mögöttem loholó, ordító biztonsági őr zavarta meg. Csak egy gondolat erejéig képzeld el: SegíthetekZsófi épp kényelmesen karikázik kerékgepárdján a Tescoban éjjel, jobbjában tartva a hordozható kézi tarisznyában (értsd: mekis papírzacsi) található kései eledelét, mikor is figyelmes lesz a megboldogult oroszonként üvöltő és felé rohanó biztiboy-ra. No, több se kellett, kettes pulzusba kapcsoltam, szerencsére közel volt már a kijárat (az éjszakai csodálkozó pénztáros szempárok legnagyobb meglepetésére) verettem egy driftet a kanyarban és száguldottam a kijárat felé, de ugye tudjuk, hogy a fotocellás ajtó nem igazán nyílik a barom, éjjeli teszkósbiciklista előtt olyan ütemben, ahogy az felé közelít…
… és egy kis csavar: NEM! Nem mentem neki! Türelmesen megvártam (már amennyire türelmes bír lenni az ember egy ilyen szituációban) az ajtók nyitódását (emberünk ekkor már megfáradt tempóban, de még igyekezett tartani a lépést) majd kereket oldottam a marcona úr elől. Párápápápáá I’m lovin’ it! Mekiben dolgozni mindig élmény.:)
(Ez már csak ilyen grátisz, hogy nagy unalmamban több cuccost is építettem a papírhulladékból:D)
Dobszerkó:
Lámpa: