2017.08.25. Strand Fesztivál
Következzék számomra a nyár utolsó (nem várt szinten mozgalmas) rendezvényéről alkotott beszámoló.
Izgatottan keltem útra péntek délelőtt, hogy méltó lezárást adjak a nyárnak. Mivel idő közben az összes ismerősöm visszamondta a részvételt, nem volt mit tenni, új barátokat és főleg útitársakat kellett szerezni. A Strand eseményébe vagy ötször írtam ki, hogy vállalok fuvart, de csak nem voltak jelentkezők. Végül a telekocsis oldalaknak hála, megtöltöttem az autót. Távolabbi ismerőseimmel (értsd: vadidegenek) nekivágtunk a kalandnak. Meglepően jó volt a társaság, mindenki nyitott, közvetlen volt, így végigbeszélgettük az utat, majd mindenkit igyekeztem a neki megfelelő helyen kidobni. Zamárdiban felvérteztem magam elemózsiával és nedűkkel, biztonságos helyet kerestem az autónak, összepakoltam a használandó holmikat és becéloztam a fesztivált. A korai időpontnak hála nem volt sor, így se perc alatt bent voltam. Első utam a partra vezetett, ahol a napfényben csillogó Balaton vizét nézve megregbédeltem (reggeli+ebéd). Sok időm nem volt, kettőkor volt jelenésem az MvM Nagyszínpadnál, lévén a USEME kezdett és őket érkeztem fotózni. ( Részletesebben ezen a linken lehet olvasni a koncertről). Azt hittem, lemegy a koncert és majd tengernyi időm lesz az est főszereplőjéig (Parov Stelar), elstrandolgatok majd, összefutunk a lent levő ismerősökkel, lődörgök a fesztiválon etc. Se. Délután fél háromtól hajnal kettőig egy lélegzetvételnyi időm nem volt. Miután átvettem a stage pass-t, kiderült, hogy (hála annak a jó Istennek) egy típus volt, így azzal be lehetett menni mindenhova. Az MvM következő fellépője a Hősök volt, velük egy időben ment a nagy színpad második fellépője a Blahalousiana. Mindkettőre bekukkantottam pár kép erejéig. A MOL Nagyszínpad az MvM és a #HelloHungary Terasz háromszögben végeláthatatlannak tűnt a koncertek sora. Sok volt az átfedés, így, mint a mérgezett egér folyamat jöttem-mentem. A #HelloHungaryn megtekintett első koncertem a zúzós lánybanda a Dorothy Zenekar volt. Még nem volt szerencsém élőben hallani őket, de nagyon jó tapasztalatnak bizonyult a fellépésük. Tény, ami tény, lányként zenélni (pláne zúzni) menő. Mindig is az volt és az is marad. Ennek a fényét már csak emeli, ha dekoratív alanyokról van szó. Mivel sem riffekben sem csinosságban nem volt hiány, a nagy meleg ellenére is akadt bőven látogató a nézőtéren. (A koncertről bővebben ezen a linken olvashattok.) A koncert után leszólítottam Dorottyát, a banda énekesnőjét, hogy személyesen is tolmácsoljam felé szimpátiámat. Teljesen befogadó, jó fej volt, jó pár percet dumáltunk. Majd sietnem kellett tovább, mert a nagy színpadon az egykori Megasztár győztes (2006), Rúzsa Magdi énekelt. A rádióból azért elég sok dalát ismertem, még ha nem is hallgatom napi szinten. Népes tábort vonzott a fellépés, eléggé megtelt a nagy színpad előtti terület. A backstage-ben őt is leszólítottam egy fotó erejéig, nagyon készséges volt. Mindamellett, hogy egy igen erőteljes, karakteres hangú énekesnőről van szó, személyében is nagyon kellemes embert ismertem meg.
Magdi után spuri volt vissza az MvM-re, mert a Belga uralta immár a deszkákat. Kritikus ez a formáció. Az összes tag rikító színű kertésznadrágban és lábközépig felhúzott fehér zokniban állatkodott a színpadon. Volt itt futás, ugrálás, talajtorna (cigánykerék), minden, ami ebbe az amúgy is fura stílust képviselő, mind megjelenésében, mind a szövegek tartalmában kilógó együttes performanszába belefér. Eközben már a nagyszínpadon a Wellhello volt a hangulatfelelős. Fluor Tomival is lőttem egy képet, biztos, ami biztos. Annak ellenére, hogy a Wellhello szintén nem tartozik a favoritjaim közé, van valami egészen varázslatos abba, amit csinálnak. A választékos rapszövegekből és a lágy énekű dallamokból összeálló keverék a fél fesztivált megmozgatta szerintem. Tömve volt a küzdőtér és egy emberként ordított a tömeg az összes dalt. A „Retúrjegy” alatt a páros megkérte a közönséget, hogy tegyenek fel valami világító eszközt. Kismillió telefon vakuja világított immár velem szembe, nem kis látványt kölcsönözve ezzel. A kultikus „Apuveddmeget” azért a színpadról szemléltem, teljes volt az őrület a közönség soraiban. Ezt követően újra az MvM-en volt a helyem ugyanis a Brains kezdett ott. Nem tudtam sokáig maradni, mert ütközött a Parov-val, de azért benéztem (a nyáron már úgyis voltam vagy 4 Brainsen, így ez most nem volt érvágás). Szelfisorozat véget nem érvén, MC Columbo-t is elfogtam a színpad mögött. Téboly közeli állapotban érkeztem vissza a nagy színpadhoz, ahol immár az est fő fellépője az osztrák Parov Stelar játszott. Ez volt az ötödik koncertem és egyben életem egyik élménye. Az egy tény, hogy valami zseniális dolog volt a swinget és az electro-t összekeverni, de hogy ezek mi show-t csinálnak élőben az egy egészen más kérdéskör. Egyszerűen ember nem volt ott a környéken olyan, akinek mind a két lába egy időben érintette volna a talajt. Erre a zenére nem tudsz nem megmozdulni. A színpad sötét részein a staff-osok, a zenei crew-k és amúgy minden élő ember, tombolt, táncolt, ugrált végig. Az, hogy az énekesnőnek micsoda színpadi mozgása és kisugárzása van, szintén csak osztályokkal emeli az élő show-k színvonalát. Egyszerűen néha fényképezni sem tudtam, úgy járt a lábam. „Szerencsére” épp a Stelar közepén kezdett akkumulátorilag haldokolni a gépem, de minden cselt bevetve sikerült kibekkelni a teljes lemerülést. A fúvósok, a basszeros, a dobos mindenki annyira ott volt a szeren, hogy jócskán fel lett rakva a léc a maradék napok nagy színpados fellépőinek. Tényleg a tökéletes extázis, ami ott megvalósult, DE még ezt is lehetett hova fokozni.
A koncert után majdhogynem az összes zenésszel tudtam váltani pár szót, akik egyúttal a karomat is aláírták. Nagyon rokonszenvesek voltak, örültek, hogy élveztük a show-t, megjegyezték, hogy nagyon szívesen járnak kis hazánkba fellépni. Bár megveszekedettül kutattam az énekes hölgyet, Ő volt az egyetlen, akit nem tudtam elcsípni. (Vélhetőleg a koncert után azonnal belépett egy, a földből nyíló teleportkapuba.) Az este nagybetűs pillanata akkor is az volt, amikor magával Marcus Füreder-el, azaz Mr. Parov Stelar-ral személyesen is találkozhattam. Ahogy társai, Ő is nagyon szívélyes volt, dedikált, fotózkodott. Ezzel az eseménnyel 100%-osan kimaxolta magát az élménybefogadó képességem. (A koncertről ezen a linken olvashattok angol nyelven.)Se láttam, se hallottam, így a már koncertező Icona Pop-ról ízlésesen lecsúsztam, no de nem sikerülhet minden… Ugyanez a sors érte el a Chester Benningtonnak emléket állító Linkin Park tribute, a Piknik Park koncertjét is. (Schade.) Már alig volt bennem szufla, de úgy voltam, csak megnézem az LMFAO pálmavivőjének Redfoo-nak a fellépését. Hát. A látkép, ami fogadott, mindent überelt. Alig tudtam befurakodni a sátorba, annyian voltak, de mikor megláttam, hogy mennyien vannak a színpadon, lesokkoltam. A fél közönség fent táncolt az énekes mellett, szórták a konfettit, szétküldték műfüst ágyúval az első sorban állókat, fél pucéran fekvőtámaszoztak. Ha eddig nem őrült meg mindenki teljesen, most még bepótolhatta. Hatalmas labdákat dobáltak be a közönségbe, teljesen elszabadult a pokol. Végképp kimerülve (és megint csak senki nem találva) még ültem egy kicsit az öltözőben, várva, hátha jelentkezik valami ismerős, akivel meg lehet inni még egy záró sört, de nem így lett. Három óra körül zászlót bontottam és elhagytam a területet.
Azt hiszem, teljességgel állíthatom, hogy méltó záróakkordja volt ez a nyaramnak. Megnyugtató, hogy véget ért az idény, mert több infot egyszerűen már nem bírnék befogadni. A dolgokat csak tetézte, mikor kiderült, hogy fogyaszthatok az öltözőben behűtött sörökből és még egy kajajegyet is kaptam.
Másnap egy rövid strandolást követően visszaindultam Budapestre, hogy immár az Alvin és a Mókusok esti koncertjén afterezhessek.
(A kékkel kiemelt szavakra kattintva elérhetők az együttesek FB oldalai, illetve a többi ide kapcsolódó beszámoló.)
Kismillió kép készült, látogassátok meg a galériákat FB-on!
