Kedves Olvasó közönségem!
Egy új formájában olvashattok most a külföldi utamról. Kipróbáljuk azt, hogy milyen, hogyha naponkénti bontásban írom meg a sztorit és nem a végén egyben zúdítok rátok 300 000 karaktert :)
Közben találkoztam Di Caprióval és vettem tőle ékezetet, szóval az is megérkezett!
No, tovább!
Kedves Olvaso kozonsegem!
Egy uj formajaban olvashattok most a kulfoldi utamrol. Kiprobaljuk azt, hogy milyen, hogyha naponkenti bontasban irom meg a sztorit es nem a vegen egyben zuditok ratok 300 000 karakert :) Ekezet nincs, majd otthon kijavitom!
OLLE
Folytassuk!
Kedves Olvaso kozonsegem!
Egy uj formajaban olvashattok most a kulfoldi utamrol. Kiprobaljuk azt, hogy milyen, hogyha naponkenti bontasban irom meg a sztorit es nem a vegen egyben zuditok ratok 300 000 karakert :) Ekezet nincs, majd otthon kijavitom!
OLLE
Kezdjuk!
Rideg hétfő reggel, amikor átléptem a Kodak fotóbolt küszöbét…
Ácsi! Kodak? Fotóbolt? Mi van? Eddig nem Hamburgban túrtad a szart? DE! Szóval tekerjünk csak vissza…
Történt egyszer, hogy egy kedves ismerősöm, kit nem nevezünk nevén (Letti), épp olyan helyen dolgozott, ahová sürgősen kellett még egy kisegítő személy… Rendben, nézzük meg.
2015.06.02.
Pár hónappal ezelőtt úgy döntöttem, választok valami egészen különc, kevésbé sem hétköznapi, de legalább gyötrelmes, fájdalmas és meghökkentő hobbit, így esett a választásom a bölcsességfog húzásra.
Alapvetően 2011-ben javasolták azt, hogy vegyük ki őket, nincs annak ott helye. Panaszom nem volt vele, így fennkölt eleganciával masíroztam el a kérdéskör elől, mert ugye foghúzás fáj, alapvetően a civil polgárnak a „fogorvos” szó fáj, mindenféle kampók lógnak ki a szádból, kicsi, zümmögő csövecske szipolyozza ki a szájüregedből a patakokban folyó vért, szóval gondoltam, „uggggyan már Palikám, eddig elfért ott, meg különben is, az az én tulajdon saját fogam! Ráadásul még bölcs is”.