A szuper sorozat második fejezete következik!
2014. 04. 06.
Az ébredés kicsit korai sikerült (gondoltam akkor naivan én, hogy ez a korán…). 6-kor keltünk, gyors összekészülés, egy tea, pár szendvics csomagolása és indulás. A műszak minden nap 7-kor kezdődik (kivéve, amikor 4-kor (:’D)). Ine vezette az autót, hamar beértünk a lovardában, kb. 5 percre van, viszont az útvonal elég kaotikus, szóval beletelt egy pár „NO! Left!, Nonononooo! Right”-ba mire megtanultam, hogy merre is kell menni.
Megérkezve Andreas a lovász már trágyázott/almolt. Nekünk ilyenkor szénázással kell kezdeni, szóval a norvég lányka el is vezénylet a szénatárolóba, hogy rakjam meg a kocsit. Megmutatta melyik a mi lovainknak adandó széna és egy szűzies mosoly kíséretében átnyújtotta a vasvillát. Magamra maradva pakoltam a szénát és minél több villával került a kocsiba, rólam annál több ruhadarab jött le (hejj ez a vetkőzés megint!) mert fiaim ez ám melós mulatság. TF kondi ehhöz képest lószar kétszer tormával, tehát gyakorolva ezt a forradalmian új, egész testet hatékonyan átmozgató testmozgást, mikor befejeztem a „hay-fitness”-elést, Ine szólt, hogy ez tök jó meg minden, de kevés, szóval hátra arc barátom, rakd meg azt a kocsit rendesen (o.o). Közben jöttek mentek ott a másik istálló lovászai, megismerkedtem Rico-val a lovászfiúval, Judas-szal a gondnokkal. (Judas rám ripakodott, hogy "hejj te mit csinálsz itten a szénával fiam!" Mondom vinném a lovacskáknak. De az nem jó, mert száraz széna, csak a fiatal lovak ehetik. Jóvanjóvan mondom, no para, kicseréltem. Majd megkérdezte, hogy hívnak és honnan jöttem, mire mondtam, hogy „Hungary” rávágta, hogy „áááh, mágyár!” Kiderült, hogy ő lengyel (asszem(:D)) azóta jóban vagyunk („Lengyel, magyar két jó barát, együtt isszák egymás borát.”)
Végeztem a fitness órával, így mennem kellett a lovakkal foglalkozni. Az istállóban vagy egy tábla, ahova az összes ló fel van írva, hogy kinek mi a napi dolga (futószár, lovaglás, szabadon engedés, séta, jártató gép, stb.). Minden tevékenységnek megvan a maga kis jelzése a táblán, az van a lovak mellé írva. Ine a szabadon engedéseket bízta rám (ez annyit tesz, hogy a lovat kivisszük a kis fedelesbe és elengedjük, meg kergetjük, és ő örül, hogy szaladgálhat egyedül).
Tudni kell, hogy minden lónak van egy istálló takarója és a munkához vékonyabb pokróca. Szóval nagy takaró le, vékonyabb fel, kötőfék, pata pucol, első-hátsó lábvédők, pataharang fel és mehet. Bejövet után minden le, nagy takaró fel.
Szóval ló ki, ló be, takaró fel-le, ennyi patát otthon egy hét alatt nem pucolok, mint itt 40 percen belül. Csak kapkodtam a fejem, újabb ló, újabb ló, „öcsém ez melyik is?!”, és folyamatosan jöttek futószalagon a lovak.
Ahány lovarda, annyi szokás, tehát nagyon sok új infóval gazdagodtam, hogy mit hogy kell csinálni, mi a szabályos és elvárt, szóval sok volt a ló, a teendő és az új infók is, szóval a CH nem nagyon unatkozott az agyamban, égett az ott rendesen annyira, hogy megint annyi csokit zabálok amennyit pont nem kéne (:DD).
11-kor újabb szénázás következett szóval gyorsan karon fogtam a kis barátomat és mentünk a szénatárolóba. Út közben eszembe jutott, hogy a vasvilla fogása épp olyan, mint a TF-en a felemáskorlát, szóval érzésileg itt is megvan a torna (;)).
Ebédszünetünk általában akkor van, ha végeztünk a melóval (:’D), olyan 1-2 közt. Hazajöttünk, megkajáltunk, tipli vissza. Nekem más feladatom volt a délután folyamán, mint Ine-nek, ugyanis Chris-szel átmentünk egy másik lovardába az ottani lovakat lelovagolni (mert annyi lova van, hogy nálunk már nem fér el). Program ugyanaz: ló ki – ló be, cucc fel-le. És jött a remek pillanat. „No, you riding!” IGEN! Captain Jack Sparrow nevű szürke lovacskára én ülhettem fel, és melegítettem elő Chris-nek (csoda szép fedelesben, ahol még zene is szól a lovagláshoz). Ő közben persze figyelt, hogy lovagolok, mit csinálok. Megdicsért, hogy szépen ülök, finoman kezelem a lovat, ezt szeretnék látni (szóval duplán is elégedetten zártam a napot). Utánam felült ő is, nekem még egy lovat kellett megsétáltatni, majd visszautaztunk.Út közben beszélgettem Chris-szel, hogy milyen magyar díjugratókat ismer, a Krucsó family, Schaller Gábor megvolt neki.
Lassacskán végéhez közeledett a műszak (gondoltam én…).
A nagy ***!!!
Még fel kellett söpörni (49-edjére > sweep fitness), bebandázsolni a lovakat, letakarítani MINDEN a nap folyamán használt összes felszerelést (10 heveder, 15 kantár, martingál, minden) Szépen: víz, szivacs, nyeregszappan, törcsi, és a legapróbb részletekig áttörölni mindent, majd etetés, lámpaoltás, bezárás.
Volt vagy 7-fél 8 mire hazaértünk. A norvég lány kiment a reptérre, mert ezen a napon érkezett a svéd lány vissza. Amíg Ine távol volt, én gyorsan porszívót ragadtam, és nekiláttam az egész lakást kicsiszolni. Egyre több és undorítóbb dzsuvákat találtam, szóval csak pislogtam, hogy lányok így hogy tudnak élni, de hát ez van. Hazaérve legalább megdicsérték a rendet meg megköszönték. Megérkezett tehát a svéd lány. Hát vegyesek voltak az érzéseim az „első blikket” tekintve, de úgy voltam vele, nem vetem még el a dolgot. Tőlem jóval alacsonyabb, szőkéshajú lányról van szó, de mégis találtam benne valami túl erőset, túl agresszívet. (Úgy néz ki, ez a svéd ilyen hideg népség.)
Sebaj, majd lesz valami…
...to be continued...
