Félig. Ugyanis én előtte máshol voltam, nagy bánatomra NYILVÁN! ilyenkor kezdődik MINDEN IDŐBEN. Full pontos programkezdés, előzenekar a Kozmosz, Zsófika pedig egy túlpuccolt bárban iszogatja a négy deciliteres Prémium Sió Narancslevét nécccázér’….

Nah mindegy, próbáltam az eseményeket sürgetni, ha már csodálatos mód nem sikerült az előre be- és letervezett pénteki programra időben menni, egy kulturált másfél órás késéssel azért bécsoszogtam az A38 hajóra. Alvinék nagyban a „Balekok Dalát” játszották, én meg vérengző disznó mód törtettem a szokásainknak megfelelő „rendezői jobb” felé. Először öcsém, aztán Egmont, Letti, Virág, itt van mindenki óje.

Nah akkor kapcsoljunk át „szórakozás” üzemmódba. Ez egy kicsit nehézkesen ment mivel olybá a jobb szélre sikerült mindenkinek tömörülni, hogy egy konzervdobozban több hely volt szerintem a májkrém molekulák közt, mint ott köztünk… Szokásosan beálltam Lettiék mögé (különben már a tüdejük helyén egy használt kotonra, szóval egy kilyukasztott lufira hasonlító cucc lenne). Néhány kultúrpolgár boxzsáknak használta a hátam, szóltam is, hogy legyen kedves még a jobb lapockám felett egy kicsit masszírozni, ha kedve tartja, mert ott be vagyok még némileg állva. Aztán látták, hogy egykönnyen nem fogom feloldani a „tömegpózt”, (pogó közepén terpesz hajlított állásban tartva a tömeget) így elsomfordáltak.

Kisvártatva feltűntek további ismerős fizimiskák. Andi és Gergő (:)). Andi egy szűzies és szolid „most távozásra bírlak Aranyom” Andi mozdulatsorral, odébb tessékelte az alpári módon (hajat húzgálva hadonászó) „szórakozó” kislányt, akinek magyarán sávot vágott a szembeszél az arcába, úgy csúszott seggen a pultig az első sorból. Így már családias keretek közt (Andi, Letti, Virág, Gergő, én) tovább folytattuk a jótérzést. Az Egmontnál a korábbiakban kialakított „hörögj, mert az jó” éneklési tehetségüket átültettük a koncertbe, és üvöltöttünk vágod, mer’ JÓ(:D). Lement szépen a konci, most lájtosabb kivitelű volt, nem is italoztunk annyira, fáradtak is voltunk. Koncert végén VÉLETLENÜL Andi kapta a pengetőt, Edward úr meg egy dobverővel hadonászott a pakolás alatt, amit gyorsan én sajátítottam ki. Ereklyék megvannak, a programlista következő pontja: „backstage”. (Sokat nem is kellett variálni, kifejtés később).

Előtte még Andi lejtett nekünk egy rituális gyakorlatláncba ültetett koreográfiát (ejtsd: TÁNC/rángatózás k*rva szar zenére), zseniális volt, tehát fogtam a hasam a röhögéstől, néha Virág is beállt mellé, de meg kell hagynom, abszolút passzolt a „zenének” nevezett valamihez –amire egyébként !VETTÉK! az emberek a jegyeket és érkeztek később „bulizni” (o.O), Úr Jézus..hat kiló Extasy-val sem lehetne elviselni, ami ott ment.-

Láttunk „melegszendvicseket” is, romantikus lépéseket téve egymás felé – két atom beállt srác, hol ölelgette/fogta egymás kezét, hol valami nagyon „sokat gyakoroltam a tükör előtt”  borzalom rossz robottáncot igyekezett produkálni. -Tovább pásztázva a terepet, láttuk, hogy egyszer csak érkezik 9 óra felől Edward. Virág el-elficánkolt ott, majd mikor Ed odaért, belekarolt és Ed megállás nélkül cakk-pakk, mint ahogy a Koránban le van írva, Virágot karon fogva bevezetette a backstage-be(:D). Majd amikor végre a látványtól kicsit leragadva, újra képes volt az agyam valami parancsot adni a testemnek, elkezdtem rohadtul röhögni, hatalmas jelenet volt (:D). Nem sokkal később, kijött értük Ed, immár mi is a back-ben ültünk. Váltottunk a bentiekkel néhány szót, a szokásos dolgokat (dobverő, vásárolt CD aláíratás, következő buli megbeszélése) letudtuk. Idő közben Gergő is BEESETT (szó szerint). Majd, hipp-hopp, mint a mesében, odatermett, a bárka karakán őre, aki haladéktalan távozásra szólított fel bennünket, ugyanis abszolúte jogtalanul tartózkodtunk a fedélzeten, tudniillik nekünk árányszálágunk vót a másikoknak mög sárrgááá! Megmondta a feladatát hűen ellátó 43 kilós úriember, hogy menjünk ki, ne itten várjunk aláírásra. Mondtunk: „jól van, csihadj”. Jött Alvin, szólt, hogy sajna tényleg mennünk kell, emiatt a karszalag hülyeség miatt, szóval köszöntünk és mentünk. Gondoltuk arra, ahonnan jöttünk, aztán kiderült, hogy arra nem…A hős biztonsági, megmondta, a színpad felé nem megyünk, menjünk a vészkijáraton. Vészkijárat öcsém, most vagyok először az A38-on, először a backstage-ben, milyen vészkijárat, hova?!, Elindultam valami lépcsőn, nem jött be „balra, oldalt,hátul” OKÉ. Újabb ajtó, sötét verem, sok palackos víz- hát mondom ez előbb raktár, mint vészkijárat-. „Nem- nem,nem arra, fel a lépcsőn”. Hát akkó’ fel a lépcsőn, egyen meg a hétfejű sárkány fogadott fia, hogyha ennyire készséges vagy. Erre: rohadt nagy nehéz vasajtó – először azt hittem, hogy majd ismét a küzdőtérre lyukadunk ki, valami eldugott kisajtó segítségével, de nem.- Úgy ahogy volt, kivágtak minket pólóba, mínusz 20ezer fokba a HAJÓ TETEJÉRE. Jobbra Duna, balra Duna és hideg van. Nah mondom: úszni is fogunk? Aztán körbejárva kívülről az A38-at, bementünk a főkapun, felcuccoltunk –addig megtelt a hely, roppant sok látogatót vonzott az „apád bádoglemezt fűrészel” jellegű zene. És hazamentünk. Ki így, ki úgy.